2015. március 26-tól már élesben működik a VÉDA első 160 változtatható helyű egysége. A sebességtúllépésekért már büntetést is szabnak ki. A rendőrség 2014 decemberétől már tesztelte az ARH CAM-S1 elnevezésű eszközöket, amelyek több szoftverfrissítésen és módosításon is átestek, míg végül 2015. március 26-tól munkára alkalmasnak ítélték őket. Több mint kétéves előkészítés és több hónap tesztidőszak után 2015. március 26-tól már élesben dolgoznak a közutakon azok az intelligens kamerák, amelyek a már-már tudományos-fantasztikus filmet idéző, Európában egyedülálló, intelligens közlekedés-ellenőrzési hálózat elemeiként helyeztek üzembe közútjainkon. A VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózat elnevezésű projekt hazai és uniós forrásokat is felhasználó beruházással, a Belügyminisztérium, az ORFK és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala konzorciumának megvalósításában kezd üzemelni. Első lépcsőben 160 db változtatható helyű, komplex ellenőrzési pont (KKEP) lépett működésbe 2015. március 26.-án. Ezek az eszközök nemcsak a járművek sebességét képesek mérni, hanem forgalmat is tudnak számlálni. A torlódásról jelzéseket továbbítanak, valamint egy rendszámfelismerő modullal összekapcsolva a jogsértésekről szóló információt is azonnal eljuttatja a központba. 2015 első felében üzembe álló 160 automata kamera a második lépésben további funkciókkal bővül: tilos jelzésen áthajtás, záróvonal átlépés, a kötelező haladási irány megszegése, a behajtási tilalom megszegése, valamint a buszsávban és a leállósávban való közlekedés. Megjárják azok is, akik kihangosító nélkül telefonálnak, vagy nem kapcsolják be a biztonsági övüket, a rendszámfelismerés alapján pedig az is lebukik, akinek lejárt a műszakija, vagy nincs befizetve a kötelező felelősségbiztosítása. 2015 harmadik negyedévtől országszerte 365 hasonló automata kamerát telepítenek a közúthálózat 126 olyan pontjára, amelyet a közlekedésbiztonsági szakemberek balesetveszélyesnek ítélnek meg. A kamerákat a központi közlekedésbiztonsági automatizált feldolgozó és információs rendszer (KAFIR) köti majd össze a kiszolgáló alrendszerekkel, például a gépjármű-nyilvántartási vagy a körözési adatbázissal. Ezek egy részét közlekedési lámpákhoz telepítik, úgyhogy a túlzott tempó mellett kapásból a piroson áthajtásért is érkezhet büntetés.
2015. március 26-tól már élesben működik a VÉDA első 160 változtatható helyű egysége. A sebességtúllépésekért már büntetést is szabnak ki. A rendőrség 2014 decemberétől már tesztelte az ARH CAM-S1 elnevezésű eszközöket, amelyek több szoftverfrissítésen és módosításon is átestek, míg végül 2015. március 26-tól munkára alkalmasnak ítélték őket.
Több mint kétéves előkészítés és több hónap tesztidőszak után 2015. március 26-tól már élesben dolgoznak a közutakon azok az intelligens kamerák, amelyek a már-már tudományos-fantasztikus filmet idéző, Európában egyedülálló, intelligens közlekedés-ellenőrzési hálózat elemeiként helyeztek üzembe közútjainkon. A VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózat elnevezésű projekt hazai és uniós forrásokat is felhasználó beruházással, a Belügyminisztérium, az ORFK és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala konzorciumának megvalósításában kezd üzemelni. Első lépcsőben 160 db változtatható helyű, komplex ellenőrzési pont (KKEP) lépett működésbe 2015. március 26.-án. Ezek az eszközök nemcsak a járművek sebességét képesek mérni, hanem forgalmat is tudnak számlálni. A torlódásról jelzéseket továbbítanak, valamint egy rendszámfelismerő modullal összekapcsolva a jogsértésekről szóló információt is azonnal eljuttatja a központba. 2015 első felében üzembe álló 160 automata kamera a második lépésben további funkciókkal bővül: tilos jelzésen áthajtás, záróvonal átlépés, a kötelező haladási irány megszegése, a behajtási tilalom megszegése, valamint a buszsávban és a leállósávban való közlekedés. Megjárják azok is, akik kihangosító nélkül telefonálnak, vagy nem kapcsolják be a biztonsági övüket, a rendszámfelismerés alapján pedig az is lebukik, akinek lejárt a műszakija, vagy nincs befizetve a kötelező felelősségbiztosítása.
2015 harmadik negyedévtől országszerte 365 hasonló automata kamerát telepítenek a közúthálózat 126 olyan pontjára, amelyet a közlekedésbiztonsági szakemberek balesetveszélyesnek ítélnek meg. A kamerákat a központi közlekedésbiztonsági automatizált feldolgozó és információs rendszer (KAFIR) köti majd össze a kiszolgáló alrendszerekkel, például a gépjármű-nyilvántartási vagy a körözési adatbázissal. Ezek egy részét közlekedési lámpákhoz telepítik, úgyhogy a túlzott tempó mellett kapásból a piroson áthajtásért is érkezhet büntetés.
Manapság a lézerblokkolók esetében a trend a rejtett rendszerek beépítése, főleg esztétikai okokból, valamint azért, hogy eltakarjuk a kíváncsi szemek elől, hogy mit használunk kocsinkban. A lézerblokkoló beépítést egy speciális PERSPEX lap valamint rendszámtábla keret segítségével végezzük el. A rejtve beépített lézerblokkoló kifejezetten a Magyar piacra optimalizált.
Specifikációk:
A már meglévő készülékek frissítéséről, telefonon adunk felvilágosítást. 20-9428-682
Ne kockáztasson tovább! Hívjon bennünket bizalommal, vagy kérjen kérjen tőlünk visszahívást, hogy kiajánlhassuk az Önnek legmegfelelőbb védelmi rendszert!
"Tilos a közúti közlekedés hatósági ellenőrzését megakadályozni, megzavarni, valamint az ellenőrzés eredményét befolyásolni, ide nem értve az ellenőrzést előre jelző eszközök használatát."
Ezt mondja ki a 2012. szeptember 1-jétől érvényes új törvényi szabályozás.
Ennek értelmében a radar- és lézerdetektorok használata nem tiltott. A radar- és lézerdetektorok akár több száz méterrel is előre tudják jelezni a sebességmérő eszközöket, így lehetőségünk van esetlegesen korrigálni a haladási sebességünket szeptember 1-től továbbra is legálisan, mivel ezek az érzékelő termékek semmilyen körülmények között nem akadályozhatják, vagy zavarják a hatósági ellenőrzést.
Ön szeretné időben tudni, ha traffipax figyeli a sebességét?
Akár már 10.000 Ft-os befektetéssel is több 100.000 Ft-ot spórolhat meg az, aki egy detektor használatának a segítségével időben értesül, ha traffipax figyeli a sebességét. A különböző igényeknek megfelelően létezik hordozható (akár egyik autóból a másik autóba átrakható) detektor, illetve létezik a lökhárítóba beszerelhető változat is. A mobil változatot a több járművet használó autóstársainknak, a beszerelhető változatot pedig a diszkréciót és a kényelmet szem előtt tartó használóknak ajánljuk.
2012. szeptember 1-től érvényes új törvényi szabályozás a következőket mondja ki:
Ennek értelmében tehát nem szükséges a már meglévő traffipaxvédelmi rendszert leszerelni, valamint a későbbiekben is legálisan beszerelhető a lézerblokkoló. A radar- és lézerdetektorok, azaz az úgynevezett előjelző készülékek pedig nem csak leg álisan birtokolhatók, de legálisan használhatók is.
Az utóbbi időben sokat hangoztatott változás a lézeres sebességmérők felvételkészítési módját érinti: a fenti dátumot követően, vagyis 2013-tól már kizárólag fényképeket készíthetnek a lézeres traffipaxok (jelenleg a lézeres sebességm&eacut e;rő készülékeknek körülbelül a fele videofelvételt készít). Ez alapvetően meghatározza azt is, hogy a készüléket milyen mérési módszerrel használhatják: videofelvétel rögzítése esetén lehetőség van a nagy távolságú sebességmérésre (akár 1000-1500 méter), majd a folyamatos rögzítés segítségével megvárják, míg a gépjármű olyan távolságba ér, ahol már tisztán leolvasható a forgalmi rendszám is.Ezzel szemben fénykép készítésekor (2013-tól már csak ezt a módszert alkalmazhatják) egybe kell esnie a rendszám leolvasásának és a sebesség tú ;llépésének. Ez jellemzően 100-180 méteres távolságból kivitelezhető, tehát az új szabályozás miatt a fényképet készítő traffipaxokkal kizárólag közeli méréseket lehet végezni.
Fokozottan kell f igyelni a jövőben arra, hogy a kiválasztott lézerblokkoló tökéletesen megvédje a járművet még a közeli méréseknél is, amikor a legkönnyebb bemérni az autót. Ilyenkor ugyanis a sebességmérő készülék lézeres fénysugara rendkívül kis átmérőjű (30-40 centiméter). Ez a kis méretű fénysugár pedig könnyebben találhat olyan felületet a gépjárművön, ami nincs levédve.
A mai napon, a Gyulai Városi Ügyészség a vádat ejtette, amely azzal egyenértékű, hogy gyakorlatilag elismerték, hogy a lézerblokkolók használata nem minősül bűncselekménynek, ennek megfelelően az eredeti következtetésük is téves volt. Ez még akkor is helytálló, ha mint ahogy az utolsó - szám szerint a 6. - szakértői szakvélemény szerint, ezek az eszközök számítástechnikai rendszernek minősülnek.
Az ügyészség a vádejtés indoklásaként a Legfőbb Ügyészség által kiadott állásfoglalásban találhatóakra hivatkozott:
„A blokkoló használatának megítélése kapcsán kialakított egyes vélemények szerint annak "eredményes" használata megvalósítja a Btk. 300/C. §-a (2) bekezdése b) pontjába ütköző számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekményt. Ez az álláspont a következők mia tt téves. A tényállásban megfogalmazott elkövetési magatartás megvalósulását elsősorban az a körülmény zárja ki, hogy az ún. "blokkoló" berendezés használata nem vonható a "művelet" fogalomkörébe, amin a számítástechnikai rendszer működését közvetlenül befolyásoló beavatkozást kell érteni. A vizsgált esetben a blokkoló használója ugyanis nem a sebességmérés során keletkezett adatokat kezelő és feldolgozó számítástechnikai rendszer, hanem attól elkülöníthető sebességmérő készüléknek - kizárólag a mérési funkció megzavarása &u acute;tján történő - működését akadályozza, tehát az adatbevitelt zavarja meg. Az a tény azonban, hogy a készülék által mért adatokat digitálisan dolgozzák fel, a bűncselekmény megvalósulása szempontjából irreleváns."
Mit jelent mindez a lézerblokkolót használó vagy használni kívánó ügyfeleknek?
A lézerblokkolók használatát semmilyen jogszabály nem tiltja, használatuk sem az ügyé szség, sem a bíróság álláspontja szerint nem minősül bűncselekménynek, így használatuk csakúgy, mint az elmúlt 7 évben, továbbra is LEGÁLIS.
2010.02.20
A klubkártya tulajdonosok olcsóbban tudnak vásárolni autóhifi termékeket, MacAudio, Sony, Clarion,JVC, Audison, Conection,Audiovox. Tagjainkat e-mailben előre informáljuk a várható akciókról, a különböző rendezvényekről, sorsolásokról, kiemelkedő bemutatókról és persze az autóhifi üzletág legújabb megjelenéseiről, fejlesztéseiről. Terveink között szerepel, hogy a klubkártya tulajdonosok kedvezményesen tudjanak egyes helyeken akár üdülni, étkezni vagy akár szórakozni.
A klubkártya ára 1.000Ft, mely már az első vásárlás alkalmával visszatérülhet.
A klubkártya megrendelhető oldalunkról. Ebben az esetben a szállítási költség 1.000Ft. A klubkártya megvásárolható üzletünkben. Ebben az esetben nincs szállítási költség.